Washington lépett, Belarusz engedett – az ellenzéki vezetőjét és több politikai foglyot is szabadon engedtek

2025. június 21. 21:10

A litván kormány közlése szerint valamennyi fogoly számára biztosították a megfelelő ellátást.

2025. június 21. 21:10
null

Szombaton jelentette be Szvjatlana Cihanouszkaja, hogy férje, Szjarhej Cihanouszki, a belarusz ellenzék egyik legismertebb alakja szabadon távozhatott a belarusz börtönből, és megérkezett Vilniusba 13 másik politikai fogollyal együtt. A csoport tagjai között volt négy belarusz, három lengyel, két litván, két japán, egy svéd és egy észt állampolgár is – írta meg az Index.

A litván kormány közlése szerint valamennyiük számára biztosították a megfelelő ellátást. A szabadulók között volt Ihar Karnej, a Szabad Európa Rádió tudósítója is, akit 2023 júliusában tartóztattak le. Szintén elengedték Allan Roiót, az Észtországból származó civil aktivistát, akit 2024 elején „szélsőséges szervezet létrehozásáért” hat és fél évre ítéltek.

A szabadon engedések előzményeiről hivatalos részleteket nem közöltek, de a sajtóértesülések szerint az áttörést Keith Kellogg, az amerikai elnök különmegbízottjának belaruszi látogatása hozhatta meg.

Cihanouszkit 2020 májusában tartóztatták le, miután bejelentette indulási szándékát Aljakszandr Lukasenka elnökkel szemben a választásokon. A hatóságok végül 2021 végén 18 év börtönbüntetésre ítélték, „tömeges zavargásokra való felbujtás” vádjával. Letartóztatása után felesége, Szvjatlana Cihanouszkaja vállalta a jelöltséget, ám a hivatalos eredmények szerint Lukasenka nyert 80,1 százalékkal – az ellenzék szerint csalással.

Nyitókép forrása: Az Euronews YouTube-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orwell-1985
2025. június 21. 21:55
így kell kezelni azokat akiket a "demokrácia" exprtőrök fizetnek és akik színes forradalmat indítanak saját országukban. persze tele van a pofájuk a sajtószabadság, meg szólás szabadság meg diktatúra. habár lukasenka nem tartozik a kedvenceim közé, sőt, de azt, hogy ezeket a figurákat bebörtönözte ezt helyeslem. a legdúrváb színes forradalom következményeit ukrajnában látjuk. viktorija nuland, a szörnyella, nyilvánossan bevallotta, hogy usa 5milliárd dollárt invesztált a majdan téri forradalomba és sikerűlt is. de milyen áron? ha valaki még emlékszik, zelenszkíj úgy győzött az elnökválasztáson, hogy megigérte: rendezni akarja az ukrán-orosz konfliktust. erre viszont beugrott angela merkel és a többi nyugati, olvasd nato, magas rangú politikus és lebeszélte. és a frissen megválasztott elnök bedőlt. mert ha tényleg megbékűl az oroszokkal akkor a majd 10 éves nato védvonal elkészítése bebukik. bármit is gondolunk lukasenkárol, ezt a színes forgatókönyvet megakadályozta. nincs háború
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!